Szép szempillámat
rebegtetném, ha volna;
most gömbhal vagyok.
Szerelem
Földi lét a Nap melege nélkül,
Csillagfény az éj sötétje nélkül,
Dacos szél, ha rohan üres pusztán,
farkasok közt tébláboló bárány,
Sáros kavics, ha víz sose érte,
Síró állat; léte minden érve,
Háború, ha láttad már a békét,
Élet, mikor kimondták a végét,
Idő, hogyha nincs, akiért múljon,
Eső, hogyha nincs, amire hulljon,
Szavak, amik senkihez se szólnak,
Jövő, melyből hiányzik a holnap;
ez vagyok Nélküled…
Ez a vers úgy született, hogy megráztam a fejemet, amitől összekeveredtek a számban a betűk, aztán ilyen sorrendben jöttek ki belőle.
Három összefüggés
Három összefüggés
Hangszerek összefonódó hangjai
Tartják felszínen a dallamot,
Mielőtt eltűnne a végtelenben,
Ahonnan érkezett.
Szavak összefonódó szövedékei
Tartják felszínen a gondolatot,
Mielőtt eltűnne a végtelenben,
Ahonnan érkezett.
Gondolatok összefonódó szövedékei
Tarják felszínen az eszmét,
Mielőtt eltűnne a végtelenben,
Mint a bot.
Ez a vers csak úgy lett...
Ok-okozat
Ok-okozat
A bolygó hollandi
eredetileg lett volt,
csak aztán megholt,
így már nem volt lett.
Illetve lett volt; volt lett.
Vagyis, volt lett lett!
De ha lett, van! Csak az, már holland!
Volt VanLess!
Ez a vers egy pillanatnyi benyomás. Éppen ez történt.
Pillanat
Pillanat
A folyót néztem éppen, amikor
meghallottam a földet elérő
vadgesztenyeszem koppanását.
Álmatag arccal odafordultam
s fölmosolyogtam a gesztenyefára.
Pont egy levele hullott lefele róla,
körbepörögve-leszállva. Lassan
észrevehettem a törzsön a táblát:
"Fakivágás láncfűrésszel!"
Lenevettem a földre akkor.
Ez a vers nem vidám. Amikor először fotóztak le az oviban, azt hittem, hogy anyámnak majd a képet adják oda, amikor jön értem, mert én addigra fotó leszek...
Van egy kis baj
Én a mozaikdarabkákból
Csak a feketéket találom,
meg a fehéreket…
Nem tudok kirakni színes képeket,
Csak egy kis, fekete majmot,
Ki fehér háttérben integet
Egy régi esernyővel, mi itt rekedt
A múltból.
Az a sok árnyalat vajon hol lehet?
Pedig a kismajom tarka volt régen…
Lefotózták!
Arca rózsaszín a képen,
Nyakán piros gyöngysor feszül
Öklömnyi műanyag gömbökből,
Cserébe azért, ha ügyesen ül,
S a fotózás alatt nem bömböl.
És ült nyugodtan, mialatt ellopták a lelkét,
Csak a szája állt kissé sírásra,
És a szemén látni a félelmét,
Hogy fölkészült a sírásásra.
Ezt a verset egy netes hírportál cikkének címe váltotta ki belőlem. Még sok ilyen van a tarsolyomban...
Kidobtak egy jedi lovagot egy walesi Teszkóból
Kidobtak egy jedi lovagot egy walesi Teszkóból
De vajon miért ment oda?
Tán a gyerekruha-osztályon várta őt a Yoda?
A biztonsági őr meg el akarta venni a fénykardját,
mert úgy megtetszett neki,
hogy odaadta volna érte a fél karját?
Sean, – szólt mély hangon a jedi –,
odabenn vár a Nagymesterem,
aki a bevásárlókocsi fülét ugyan föl nem éri,
s nem nyílik ki néki, – hiába ugrál –, a fotocellás áruházi ajtó,
és esőkabátnak kétszer jó rá egy sima, teszkós nylonzacskó,
és a lift, az számára tornaterem, és majdnem világbajnok lett egy limbóversenyen,
bár végül nem ő nyert,
hanem a Hüvelyk Matyi kisfia… Viszont vele van az erő!
Hadd vigyem be a fénykardot, légyszi', légyszi'! Képzeld azt, hogy ernyő…
– Na húzz el innen, Béci! – válaszolta az őr skótul;
a lebécizett jedi-lovag biztos így járt Walesben pórul.
Viszont, letisztázták szóban
az erőviszonyt!
Béci új Tesco után nézett a londoni Sohoban,
így másnap már azt írta a Daily Mirror,
hogy
"Kidobtak egy jedi lovagot egy londoni Teszkóból”
Ez egy komolyabb vers. Kicsit. Mert van ilyen oldalam is. Sőt...
A befele síró kislány
A befele síró kislány
Végtelenül szomorú
játék baba arcán
ajkát remegő csíkká préselte össze
a mértani középen szipogó orr alatt.
Állán a sok gödröcske mind egy helyre szaladt,
szempilláin harmatcseppként imbolyogott a könnye.
Láttam én a harcán,
hogy ez a hatalmas bú
már annyira fáj;
Tán bent marad örökre.
Ezt a versemet az elsős tanító nénim orrszőre ihlette. Mármint, nem ő volt elsős.
Mátra néninek szőrös volt az orrluka
Mátra néninek szőrös volt az orrluka
– különben nem ez az igazi neve, de mindegy –,
és olyan volt, mint egy szovjet munkásasszony
a domborműveken a traktor,
a kalapácsos férfi meg a csirke mellett.
A padban ültem, ő előttem állt, hát néznem kellett
az orrlukát, és néztem akkor,
mert ő magas volt, én meg alacsony,
– én a kis csiga, ő a nagy Badacsony –,
vagy inkább a Mátra…